top of page

Üdvözöllek a VIP Accounting honlapján!

Cégünk teljes körű könyveléssel és üzleti tanácsadással foglalkozik a cégalapítástól kezdve a könyvelésen át az adóbevallásig.

Engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzam:


2009-ben jöttünk Ausztráliába a családommal. Mint sokan közülünk, mi is tanulóvízummal érkeztünk. Magyarországon családi vállalkozásunk irányításával foglalkoztam több mint 16 évig. Nagykereskedelemmel és gyártással kezdtünk, később egy kisebb kiskereskedelmi hálózatot építettünk ki. Mivel saját vállalkozásunkat vezettem, széles körű tapasztalatot szereztem mind kereskedelmi, mind gazdasági területen. Az évek folyamán az érdeklődésem egyre inkább a könyvelési és bérszámfejtési feladatokra fokozódott, és mivel Magyarországon ilyen irányú végzettséggel nem rendelkeztem, ezért választottam, hogy hamár tanulnom kell, akkor olyat tanuljak, ami érdekel is, így elvégeztem a Master of Professional Accounting kurzust a Victoria University-n. Mivel gyakorlati tapasztalatom volt, így az elméleti tudás elsajátítása nem okozott gondot. A szabályok hasonlóak a magyarhoz -csak nem olyan szigorúak-, így könnyen ment az átállás.
 

Ausztráliában 2010 óta dolgozom könvelőként. Több nagyobb cégnél dolgoztam, volt köztük IT cég, háztartási gépeket forgalmazó cég, non-profit szervezet. A saját cégemet 2014-ben alapítottam.


Amikor kiérkeztünk, még nem folyt ilyen mértékben az információcsere, így magamra voltam utalva, hogy az itteni üzleti dolgokat kitanulmányozzam. Ez elég sok időt vett igénybe akkoriban, és ezért is fontos számomra, hogy tanácsaimmal segítsem az újonnan érkezőket, hogy rövidebb idő alatt véghez tudják vinni terveiket, ne vesszenek el az itteni adózásban, üzleti életben. Természetesen szívesen segítek azoknak is, akik már hosszabb-rövidebb ideje itt vannak, és esetleg a nyelvi nehézségek miatt még nem igazán tudtak eligazodni az itteni szabályok között.


Szolgáltatásaink:
Cégalapítás, ASIC ügyintézés
Saját céges bevándorlással kapcsolatos információk
Teljeskörű könyvelés cégeknek és egyéni vállalkozóknak
Bérszámfejtés
Adóbevallás cégeknek, magánszemélyeknek

bottom of page